Morning Star És Evening Star

A grafikonokon gyakran megjelenő Morning Star és Evening Star alakzatok az aktuális trend megváltozására utalnak. Három-három gyertyából állnak, és előbbi az árfolyam esésének megállására és bikás fordulatra, utóbbi pedig a növekedés befejeződésére és medvés fordulatra utal.

Morning Star

A Morning Star egy három gyertyából álló, bikás fordulatra utaló alakzat. Az első nagy fekete gyertya és a második kisebb testű gyertya (star) között rés alakul ki. A harmadik nagy fehér gyertya az első gyertya testén belül alakul ki. Ideális esetben a második gyertya teste előtt és után rés jön létre.

Evening Star

Az Evening Star a Morning Star medvés megfelelője, gyakran jelenik meg emelkedő trend közben vagy után. Az első napon egy nagyméretű gyertya látható, melyet egy star (csillag) gyertya követ. Utóbbi teste az előző belsejében van. A piac döntésképtelenségének első jele a kisebb testű gyertya létrejötte. Másnap egy réssel lejjebb nyit a piac és az alakzat még alacsonyabb áron fejeződik be. A Morning Starhoz hasonlóan az Evening Star esetében is rés kell hogy legyen az első és második, valamint a második és harmadik gyertyák testei között.

Hogy ismerhető fel az alakzat?
1
Amikor ereszkedő trend van a piacon, hosszú fekete gyertya jelenik meg, megerősítve a trend folytatódását.
2
A következő nap nyitásánál az árfolyam egy réssel lejjebb indíthat, a kereskedés egy szűk sávon belül zajlik, és a nap a nyitóár közelében zár.
3
Másnap a kereskedés egy réssel feljebb nyit és magasabban is zár az árfolyam, azaz fontos trendfordulat jelenik meg.

Az Evening Star kialakulása a Morning Star ellentéte.

A minta továbbfejlődése

A Morning Star átalakulhat Hammer vagy Paper Umbrella mintákká, megerősítve az eredeti alakzat bikás irányát.

Az Evening Star átalakulhat Shooting Star mintává, amely bebizonyítja a medvés irányt.

Rugalmasság

A Morning Star átalakulhat Hammer vagy Paper Umbrella mintákká, megerősítve az eredeti alakzat bikás irányát.

Az Evening Star átalakulhat Shooting Star mintává, amely bebizonyítja a medvés irányt.

Rugalmasság

Ezekben a csillagalakzatokban két rés van: az első és a második (csillag)gyertya, valamint a második (csillag)gyertya és a harmadik gyertya között. A második réssel óvatosan kell bánni.

Ha a harmadik gyertya záróára mélyen az első gyertya testén belül van, akkor erősebb mozgás következhet, főképp akkor, ha a harmadik napon magas a kereskedési volumen. A harmadik nap záróára időnként túllépi az első gyertya középvonalát.

Hasonló alakzatok

A következők állnak közel a Morning Star és Evening Star mintákhoz: Abandoned Baby, Morning Doji Star, Evening Doji Star, és Three Stars.

Az IFX Morning Star és Evening Star indikátor segít Önnek megtalálni ezt az alakzatot a grafikonokon. Csupán tegye a letöltött fájlt a MetaTrader indikátorokat tartalmazó mappájába, és ez az indikátor automatikusan azonosítani fogja a Morning Star és Evening Star alakzatokat.

item
Morning Star
item
Evening Star